A diákjai körében kedvelt, ám magánéletében nem túl sikeres – elvált, és újra a szüleivel élő – középiskolai történelemtanár ébredés után a szokásos reggeli rutinjait végzi, (aminek szerves része a kapkodás mellett a bosszankodás amiatt, hogy képtelen a többi családtag ellenében bejutni a folyton foglalt mosdóba), amikor egyszer csak kopogtatnak. Az ajtóban szigorú tekintetű, komoly képű, öltönyös férfiak állnak, a tanár pedig rövidesen egy nagy, fekete autóban találja magát. Mondhatni, jellegzetes kelet-európai filmkezdet, ám ezúttal nem valamiféle büntetésről vagy számonkérésről van szó. Persze, ahogy vesszük – kiderül ugyanis, hogy a tanárt megválasztották Ukrajna elnökének, és most azért viszik el szülei otthonából, hogy átvegye hivatalát.
Oscar Wilde szerint az élet utánozza az irodalmat, amit az újabb idők szellemében a filmsorozatokra is ráhúzhatunk. Igaz, a forgatókönyv némileg változott. Volodimir Zelenszkij nem az ismeretlenségből lett Ukrajna államfője. Korábban népszerű színész és komikus volt, valamint stúdiótulajdonos. Nem mellesleg A nép szolgája című, három évadot megért komédiasorozat főszereplője, aminek a fenti szituáció jelentette kiindulópontját. És amely nélkül – mint azt a magyarul most megjelent könyvében Szerhij Rudenko megállapítja – Zelenszkij valószínűleg nem lehetett volna Ukrajna hatodik elnöke.
A Zelenszkij smink nélkül című életrajz szerzője népszerű, rutinos újságíró és publicista.
Sokat látott és tapasztalt, kellő magabiztossággal ismeri ki magát Ukrajnának a kívülálló számára nem mindig követhető belpolitikai ügyeiben. Ezzel együtt őt is meglepte Zelenszkij fölbukkanása, aki mögé, javarészt A nép szolgája sikerén fölbuzdulva, produkciós munkatársai 2018-ban pártot hoztak létre, és aki ily módon jószerivel a semmiből, vagy legalábbis a civil szférából érkezve, az addigi politikai eliten felülkerekedve, neofitaként megnyerte a 2019-es elnökválasztást. Egy ilyen helyzetben persze nehéz nem párhuzamot vonni fikció és valóság között.
Szerhij Rudenko már megválasztásakor érezhetően szimpatizált az új elnökkel, ugyanakkor mind saját tapasztalata, mind a munkatársak megnyilvánulásai nyomán azt se hallgatja el, hogy Zelenszkijt megváltoztatta a hatalom és a politika. A komédiasorozat központi alakja, Holoborogyko a beiktatása után megkezdte a harcot a korrupció és a visszásságok ellen. Rudenko ugyanakkor oldalakon keresztül sorolja, hogy a Zelenszkij vezette Kvartal 95 Stúdió munkatársai milyen politikai pozícióba jutottak az új elnök regnálása nyomán.
„Az ukránok mindig is hittek a mítoszokban” – jelenti ki Rudenko.
A 2019-es elnökválasztáskor például abban, hogy „Volodimir Zelenszkij és pártja minden problémájukat megoldja. Mint a moziban”. Sorozatszereplők esetében az emberek gyakran azonosítják a figurával a megformálóját. Mint ahogy az is sokszor megesik a politikában, ami Zelenszkijjel történt: hivatalba lépését követően veszített népszerűségéből, azonban továbbra is Ukrajna legkedveltebb politikusa maradt. Ám azt, hogy a dolgok normál menete szerint miként alakult volna politikai pályája, soha nem fogjuk megtudni. Ahogy mondani szokás, közbeszólt a történelem.
2022. február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború önmagában véve tragikus dolog, ezenkívül az érintett felek mellett egész Európa, de a világ nagy részének aktuális helyzetén túl Zelenszkij személyes sorsát is megváltoztatta.
Ami nem csupán abban nyilvánul meg, hogy – mint Rudenko megállapítja – „Volodimir Zelenszkij mostani népszerűségét Nyugaton talán csak a Szovjetunió egykori elnökének, Mihail Gorbacsovnak a népszerűségéhez lehet hasonlítani”.
A sorozatbeli történelemtanár figurájának megformálója a történelem főutcájára lépett. Jelen sorok írásakor még nem tudni, meddig tart és hogyan alakul az orosz–ukrán háború. Az azonban látszik, hogy a belpolitikai törésvonalaktól szabdalt Ukrajna fölsorakozott hatodik elnöke mögé, egyes elemzők pedig úgy vélik, hogy a háború minden tragédiájával egyetemben a modern ukrán nemzet megszületését jelenti. Ami össze fog kapcsolódni Zelenszkij nevével.
Szerhij Rudenko nem kronologikusan, hanem mozaikokból építi föl avatott, biztos kézzel Volodimir Zelenszkij életrajzát, amely az olyan drámai jeleneteket sem nélkülözi, mint például, amikor pár évvel ezelőtt Zelenszkij már elnökként találkozott Putyinnal. Közben Ukrajna rejtett politikai viszonyaiba is bepillantást nyerhetünk, beleértve az olyan szóbeszédeket is, hogy melyik vezető ukrán politikus apja volt állítólag egy ismert szovjet űrhajós, vagy hogy, miért számít mágikus számnak a 95-ös Zelenszkij életében.
Aki a béke elnöke szeretett volna lenni, ám a történelem tragikus fordulata nyomán szándékaitól eltérően a háború elnöke lett. Reméljük, hogy hazája sorsának alakulása rövid időn belül lehetővé teszi Zelenszkijnek, hogy visszatérjen arra az útra, amelyen megválasztásakor és beiktatásakor járni kívánt.
Kiemelt kép forrása: Volodimir Zelenszkij, Facebook