Húsz év elteltével ismét kamasz gyermekem van. Sokakkal ellentétben én azt hiszem, hogy nem vagyunk mindent tudóak – ezért is ajánlom azt, fogadjunk el tanácsot szakemberektől, sok konfliktustól mentjük meg magunkat és gyerekeinket.
Szél Dávid előző könyve A Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben – Az altatástól a szexedukációig címet viseli, ami a gyerekek 0-9 éves korig terjedő időszak nevelési lehetőségeire, pszichológiai folyamataira fókuszál. A most kezembe került új könyve a 9-18 év közötti kihívásokat, változásokat, veszélyeket és a kamasszal kialakítható/megtartható kapcsolódási pontokat szedi össze nem csak a szülőknek címezve, a társadalom egészének nyújthat jó támpontokat. A téma számomra is aktuális, hiszen Emma lányom hamarosan 15 éves, így első kézből szembesülök – újra – azokkal a szituációkkal, amiket a fiaimnál már átéltem, átéltünk. Mégis más megoldásokat kell találnom, hiszen nem mindegy, hogy fiút vagy lányt nevelsz és az sem mindegy, hogy milyen évet írunk.
Szél Dávid ebben a könyvében hihetetlen precizitással és humorral, szabadon és kendőzetlenül vesézi ki az érzékeny helyzeteket. A leggyakoribb témákat és problémaköröket veszi végig.
Rögtön felmerülhet a kérdés, miért pont 9 éves kortól kezdi tárgyalni a kamaszkort? Mindezt tudományos alapokra alapozza: egy 9 éves gyerek is hordozhat olyan tulajdonságokat, felvehet olyan új szokásokat, sőt kerülhet olyan testi- és szellemi fejlettségi szintre, hogy kamaszként kelljen őt kezelni. Ha jobban belegondolok, akkor én is 9 éves koromtól már bőven kamasznak minősültem, ahogy a két nagy fiam is. Külön fejezet szól a család, a barátok, a sport szerepéről, a pornó, a drogok, az iskolaválasztás hatásáról a gyerekeink jellemfejlődésére, milyen jelentősége van a szociális hálónak, miként alakítja az ízlést, a szokásokat és milyen megoldási lehetőségeket tud nyújtani a gyerekek elé tornyosuló problémákra. Az egész könyvet végigkíséri a szerző rendkívüli intellektusa, fiatalos, könnyed nyelvezete, sok a hétköznapi példa, szituáció, amiket részben a saját praxisából is hoz életszerű párbeszédek formájában, magyarázatokkal kiegészítve.
A kiadvány keretekben fogalmaz, ez azt jelenti, hogy elfogadja, mindenki más, hogy a gyerekek is lehetnek színesek és egyediek, így az olvasót is keretekben történő gondolkodásra biztatja, hiszen egy olyan korszakot kísérel meg feldolgozni, ahol minden egyén másképpen reagál, másképpen fejlődik, legyen szó a testi változásokról, a kütyü-függőségről vagy épp a szexualitásról. Az egész művet áthatja egy érzékeny, szabad, bizalmon alapuló szemlélet, amivel segítséget szeretne nyújtani azoknak a szülőknek, akik gyermekeikkel éppen konfliktusokba keverednek, vagy kétségeik vannak. Roppant szimpatikusnak és az én gyereknevelési elveimhez és gyakorlatomhoz közel állónak éreztem ezt a szemléletet, nagy segítséget nyújt a dilemmáimban. Kiváltképp azért, mert olyan témákat is bátran boncolgat, amik sajnos a közoktatásból és a nyilvános közbeszédből teljesen kiírtásra kerültek, és egy generáció ezáltal bizony veszélybe került. Gondolok itt a szexuális edukáció és a drogokról történő nyílt kommunikáció hiányára, az értékrendre nevelés hiányára.
Szél Dávid tanácsait úgy írja le, hogy partnerei lehessünk a gyereknek ne pedig kriminalizáljuk őket, elfeledve, hogy bizony mi is voltunk fiatalok és bizony lehet, hogy mi is kipróbáltunk ezt-azt, ittunk többet a kelleténél egy házibuliban 16 évesen. Csak ma több veszély leselkedik erre a generációra.
Sajnos a jelenlegi korlátos oktatási rendszerben számos problémát tudatosan – vagy egyszerűen azért, mert túl kényesnek tartják egyesek – elhallgatnak, ezzel is magukra hagyják a tinédzsereket és a családjukat azok megoldásával, ahelyett, hogy az oktatási és nevelési rendszer segítene és azt csinálná, ami a feladata lenne: nyitott, egészséges fiatalokat készítene fel az életre. Ez ma már napi újságcikk, miközben egy generáció nő fel ezekkel a hiányosságokkal. Ezért óriási a felelőssége a családnak.
Szülőként átélni és végigkísérni a gyerekeinket a kamaszodás útján az élet egyik legnehezebb időszaka. Ezt most én is mindennap újra megtapasztalom Emmával, amit anno a fiúkkal: nagy a veszélye az elszigetelődésnek, az online tér befolyásolásának, a közösségek felbomlásával a személyes kapcsolatok hiányának és még sorolhatnám, mindezekről részletesen olvashatunk a könyvben.
Amikor észreveszem, hogy nincs szükség már rám minden dologhoz, sőt, zavarom a jelenlétemmel vagy a kérdéseimmel és jön a „Jajj anya, hagyjál már!”. Ez nekünk, felnőtteknek is nehéz tud lenni. Nekem is. Hisz az emlékeimben még egy aranyos kisgyerek képe él, most meg egy hullámzó kedélyállapotú fiatal, aki kezdi bontogatni a szárnyait és úton van a családi fészekből történő kirepüléshez.
Nehéz feldolgozni, elfogadni, de ez a könyv nem csak a kamaszokkal ismertet meg minket, hanem minket, szülőket is szembesít, hogy megértsük, bennünk mi zajlik és miért.
Minket is edukál, hogyan tudunk bízni a kamaszban, de mégis nyitva tartani a szemünket és mik azok a jelek, azok a pontok, ahol igenis be kell avatkoznunk, ha elindulna egy rosszabb folyamat, hogy ne csak aggódjunk, hanem tenni is tudjunk és megmaradjon a jó viszony a gyerekünkkel.
Ahogy Hajós András az előszóban fogalmaz: „a Gyerek Nem Birtokos Eset”, azaz nem nekünk vannak gyermekeink, hanem mi lettünk az ő szüleik” rendkívül találó az egész könyvre és arra a szellemiségre, amit Szél Dávid a könyvben – szerintem, illetve az én esetemben biztosan sikeresen – át kíván adni nekünk.
Szél Dávid legújabb könyve alapmű lett, egy olyan könyv, amit biztosan elő fogok venni a következő években is, ha adott helyzetekben megakadok, hiszen ez egy családi használati útmutató a kamaszokhoz. Én biztosan tovább is adom a fiaimnak, hogy az unokáim változásait is jól le tudják majd követni.
