Mindennapossá váltak manapság az olyan kifejezések, mint az ADHD, az autizmus és az egyéb magatartásproblémákra, tanulási vagy fejlődési zavarokra utaló elnevezések. Gyakran akkor tudatosodik a szülőben, hogy valami nincs rendben, amikor a gyerek viselkedése megnehezíti az óvodába, iskolába való beilleszkedést. A szakemberek szerint minden osztályban van legalább egy figyelemzavarral diagnosztizált, egy tikelő és egy olyan gyerek, aki az autizmus spektrumzavar valamilyen tünetét mutatja. dr. Stephens-Sarlós Erzsébet könyve és módszere többek között nekik lehet hatalmas segítség. Interjú a szerzővel.
Nehéz téma, de nagyon fontos beszélni róla, mert a különféle magatartásproblémákkal, fejlődési zavarokkal küzdőket hamar beskatulyázzák, stigmatizálják, és ebből például egy iskolai rendszerben nagyon nehéz kitörni. Ön rögtön a könyve elején határozottan képviseli azt, hogy van segítség! Elmondaná, mi a kutatási területe, mit jelent az idegrendszer éretlensége, ami felelős lehet a gondokért?
Az idegrendszer éretlensége azt jelenti, hogy minden porcikánknak, szervünknek megvan a maga érési tempója, amit egyrészt az öröklött gének, másrészt a környezeti tényezők befolyásolnak. Ennek köszönhetően lehetnek egyéni eltérések, de van egy normális, vagy inkább optimális tartomány, ami a többségre érvényes. Ha a fejlődés tempója ettől jelentősen eltér, és ez érinti az idegrendszert, akkor érkeztünk el az én kutatási területemhez.
Vannak olyan reflexeink, amelyek már a születés pillanatában működnek, és segítségünkre vannak a körülöttünk és bennünk levő ingerek megtapasztalásában, illetve a védelmünket szolgálják – ilyen például a szopó- és a markolóreflex. Legtöbbjük már a gyermek nyolc- tízhónapos korában nem váltható ki. Miután betöltötték funkciójukat, az idegrendszer ezeket legátolja. Bár a könyvem főként a kisgyerekkort érinti, érdekes megemlíteni, hogy időskorban, amikor az agykéreg veszít az aktivitásából, az úgynevezett kérgi gátlás megszűnik, és a régi, gátolt reflexek visszajöhetnek.
A Stephen-Sarlós program – a szenzomotoros fejlesztés, a gyakorlatok – az idős embereknek is segíthet mentális egészségük megőrzésében. Huszonnyolc évig tanítottam, ebből huszonkét éve foglalkozom fejlesztéssel. Rengeteg tapasztalat összegyűlt ennyi idő alatt. A munkám során nap mint nap tapasztaltam, hogy az ügyetlennek elkönyvelt, diszlexiás, diszgráfiás, magatartászavaros gyerekeket érdemes mozgásos terápiával kezelni. Egy szakember már egy gyermek vagy akár egy felnőtt mozgásából következtethet arra, hogy „valami nincs rendben”. Vannak tipikus mozgásminták, melyek elárulják, hogy integrálatlan csecsemőkori reflexek, illetve szenzoros integrációs zavarok állnak a háttérben.
Az utóbbi 6-7 évben évente körülbelül 650 gyerek került hozzám egyéni terápiába. Doktori kutatásom ideje alatt pedig közel 800 gyerekkel kerültem kapcsolatba, van tehát tapasztalatom bőven. Hálával tartozom azoknak a tanítóknak, óvónőknek, akik beépítették a gyerekek mindennapi mozgásos tevékenységébe a csoportos gyakorlatokat. Ezzel egyrészt hozzájárultak a kutatómunkámhoz, másrészt megtapasztalhatták, hogy az tréningben résztvevő gyermekek milyen fejlődésen mentek keresztül az eltelt hat-nyolc hónap alatt.
Az egyénre szabott fejlesztés gyakori eredménye, hogy például egy ADHD-val diagnosztizált gyerekből egy figyelni, fókuszálni képes gyerek lesz. Természetesen annál hatékonyabb a program, ha az esetlegesen felmerülő probléma esetén a lehető leghamarabb elkezdi valaki a gyakorlatok végzését.
Miért keverik gyakran össze az idegrendszeri éretlenséget egyéb diagnózisok tüneteivel?
Azért, mert a tünetek nagyon hasonlóak. Nem segít, hogy a környezet hamar beskatulyáz, stigmatizál. Sajnos előfordul, hogy rásütik egy gyerekre úgy az elváltozáshoz köthető bélyeget, hogy nem néztek alaposan a probléma mögé. Ezt a bélyeget nagyon nehéz levetkőzni, szégyent, szorongást okoz, és persze szenvedést. Az még rosszabb, amikor egy ezer sebből vérző gyerekről kijelentik, hogy neveletlen. Iszonyúan fontos emiatt az edukáció és a szemléletváltás.
A könyvben türelmességre inti az olvasót, de szerencsére a több száz oldalt rengeteg ábra, gyakorlat, jó tanács tagolja, ezzel is segítve az érintetteket. Hogyan állt össze a kötet, milyen koncepció alapján írta?
Ahogy utaltam rá, egyrészt a tanításból, fejlesztőmunkából adódó egyéni tapasztalatokból épült, másrészt hozzájárult a doktori kutatásom, aminek során nagyon sok külföldi tanulmányt, kutatási eredményt, cikket elolvastam. Ezek közül több is igazolta a saját hipotéziseimet. Egy-két feltevésem nem feltétlenül igazolódott be, de az is fontos tapasztalat volt számomra.
Mivel az idegrendszerről való tudás, az idegtudományok, a képalkotó eljárások rendkívül gyorsan, napi szinten fejlődnek, nem szabad leragadni a ’70-es évek eredményeinél. Persze minden mozgással kapcsolatos terápia fontos, de haladni kell a korral, beépíteni az új információkat, ismereteket és tovább kell adni azokat. Talán ez utóbbi a leglényegesebb! Ez a könyvem célja is: továbbadni a tudást, gyakorlatok formájában megmutatni, hogy kitartó munkával hogyan gyógyulhat, érhet el hatalmas eredményeket, aki érintett.
Van érintettsége, családon belüli előzmény, hogy ezzel a témával kezdett el foglalkozni?
Magamat tudnám felhozni példának. Felnőttként jöttem rá, hogy valószínűleg hiperaktív és figyelemzavaros voltam gyerekkoromban. Emlékszem, ötévesen a szüleim elvittek Popper Péterhez a Heim Pál Kórházba a gyerekpszichiátriára. Nagyon kedves és vicces volt, azt tanácsolta a szüleimnek, hogy vigyenek el mozogni, sportolni, lássanak el feladatokkal és minden rendben lesz.
Így lettem testnevelés tagozatos, ahol terheltek minket rendesen. Heti hat, tökéletesen megtartott testnevelésóránk volt alsó tagozaton, ezen felül kétszer két óra edzés. Azt nem mondom, hogy egyáltalán nem volt gond velem az iskolában, de jelentősen javult a helyzet. Az idősebb korosztályról szólva, ha lehet így mondani, a szüleimen „kísérletezek”. Ők csinálják az időseknek szóló könyvbéli gyakorlatokat. Anyukám 82 éves, és azt mondja sokkal jobb lett a memóriája. Apu 83 évesen szintén rendszeresen végzi a gyakorlatokat.
Milyen fő problémairányokat emelne ki a tekintetben, hogy kiknek ajánlaná A Stephen-Sarlós programot?
Azoknak, akinek problémát jelent a szövegértés, diszlexiás vagy diszgráfiás tüneteket produkálnak, akiknek gondot okoz az éjszakai bepisilés, vagy éppen visszatartják a székletüket. Ezek a gondok gyakran az idegrendszeri éretlenségre vezethetők vissza, amin a speciális gyakorlatokkal hatékonyan lehet segíteni. Jó pár évvel ezelőtt egy pszichológus kolléga küldött hozzám például egy állandóan szorongó kisfiút, aki 7-8 napig nem kakilt. Mozgásterápiával, tornával megoldódott a gond néhány hónap alatt. De sok gyerekre mondják azt, hogy ügyetlenek, figyelem- vagy viselkedészavarosak, esetleg autisztikus tüneteket produkálnak. Az esetek jelentős részében itt is szenzoros integrációs zavar, le nem épült reflexek állnak a háttérben. Egy-egy problémának megvan a speciális mintázata, nyomon követhetők az elakadás okai, amit fel lehet oldani a könyvben leírt módszerrel.
Izgalmas a könyv borítója, elmondaná mit láthatunk rajta?
Idegsejteket, amik mintha tornáznának, nyújtóznának. Ráadásul nagyon színesek, amivel áthallásosan a sokszínűségre is utal a tervező, Kovács Tamás.
Bár a szakemberek többsége elsősorban gyerekeknél és fiataloknál diagnosztizált zavarokkal foglalkozik, ön a kisgyerekektől egészen a nyolcvan feletti korosztályig ajánlja a gyakorlatokat. Ez azt jelenti, hogy sohasem késő?
Igen, és erre az édesanyám is remek példa. Sajnos itthon az a nézet uralkodik, hogy aki 12 éves koráig nem fejlődik jól, arról lemondhatunk. Pedig az idegrendszer plaszticitása olyan magas fokú, hogy bármikor fejleszthető, igaz, sok odafigyeléssel, munkával. Ha valaki rendesen végigcsinálja, a gyakorlatokat – persze főleg a gyerekeknél kell a biztatás, a motiválás, hogy ne sértésnek, tortúrának vegyék –, akkor bárki fejleszthető. Nem biztos, hogy ugyanolyan szinten, de mindenkinél lehet bizonyos eredményeket elérni. Akinek nagyobb problémái vannak, annál a pici előrelépések is fontosak.
Mi foglalkoztatja mostanában, ha van egyáltalán ideje a tanítás és a terápiák mellett…
Izgalmas és tudományos szempontból is lényeges lenne kutatni, milyen akciók-reakciók játszódnak le az agyban a mozgásos gyakorlatok közben és után. Ehhez létezik egy speciális MRI, melynek segítségével nyomon lehet követni a folyamatokat. Van jó pár hipotézisem. Például jó lenne kutatni, hogy az idegrendszeri éretlenség milyen mozgásszervi elváltozásokkal jár együtt, milyen összefüggésben van a különböző beszédhibákkal. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy a sportban és a zenében jobban teljesít-e valaki, ha nincsenek szenzomotoros integrációs problémái, le nem épült csecsemőkori reflexei. Ezt illetően is vannak feltételezéseim, de nagyon jó lenne tudományos kutatással alátámasztani. Talán egyszer lesz rá időm.
