• Nobel-díjas orosz író, történész, publicista, a szovjet államhatalom által fenntartott munkatáborok világának legismertebb krónikása. Fő művei az Ivan Gyenyiszovics egy napja (1962), valamint A Gulag-szigetvilág (1973) című, háromkötetes dokumentumregény.
  • A szerző maga is megjárta a munkatáborokat. Amikor a második világháborúban osztagparancsnokként szolgált, a szovjet hatóságok elfogták egy barátjának írt levelét, amiben kritizálta Sztálint, és kihallgatták néhány rendszerellenes tábori beszélgetését is, így a német kapituláció híre már egy moszkvai börtönben érte. Ezután több mint tíz évet töltött munkatáborokban és száműzetésben.
  • Az 1956-os magyar forradalom leverésében is kulcsszerepet játszó Jurij Andropov által vezetett KGB Sztálin halála után is többször megpróbálta elhallgattatni. 1971-ben megmérgezték, de túlélte a támadást, majd a hatóság Szolzsenyicin volt feleségének nevében kiadott egy könyvet, amelyben a Gulagról szóló beszámolóit mendemondáknak és rosszindulatú hazugságoknak próbálták beállítani.
  • Bár 20 évig élt az Egyesült Államokban, a nyugati világ materializmusát és populáris kultúráját ugyanúgy bírálta, mint a kommunista államhatalmat.