Karinthyék zsúfolt tanyája, Móra Ferenc erotikus költészete, Szabó Lőrinc negyedszázados szerelme, József Attila tragédiája és a szigligeti vámszabad terület: a Balaton kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar irodalomban. Szerelmek szövődtek, drámák bontakoztak ki, és legendás művek őrzik a mai napig a tó különleges hangulatát.
„Siófokon, a Vitéz penzióban, Karinthyék és a Karinthy köré sereglettek nyaralóhelyén nem volt szükség pénzre. A vajszívű penziósné, Vitézné, fűnek-fának hitelezett, sokszor még a vasúti jegy árát is kölcsönadta, télen azután siránkozó hangon, apránként, innen-onnan is, önmagán is gúnyolódva, vissza-visszakönyörgött valamit az előlegezett pénzből. Az egész telepen híre volt ennek a zsúfolt tanyának, ahonnan örökös lárma, veszekedés, kiabálás, röhögés és mindenféle ricsaj hallatszott. Akadtak, akik messzire elkerülték még a tájékát is, mint buzgó katolikusok az istentagadók otthonát. Voltak viharosabb és csöndesebb napok, a Balaton váltakozó hullámverésének a példájára.”
Így jellemezte a család nyári mindennapjait Kosztolányiné Harmos Ilona Karinthy Frigyesről írt könyvében. A Vitéz panzió azonban nem csak a zsúfolt komédia miatt kínálkozott volna Fellini filmvásznaira: Karinthyné Böhm Aranka egy alkalommal szerelmi bánatában – szeretője nem akarta elkísérni a strandra – kivetette magát a második emeleti ablakból. Túlélte a zuhanást, de súlyos sérüléseket szenvedett, hetekig feküdt válságos állapotban a székesfehérvári kórházban, férje végig mellette volt. Az író később így kommentálta az esetet Harmos Ilonának: „más nők tányérokat törnek össze, Aranka saját magát”.
Az eseménydús nyaralások a kis híján tragédiával végződött baleset után is folytatódtak. Karinthy nehezen is szakadt volna el a Balatontól, hiszen szinte hazajárt Siófokra.
Már első feleségével, Judik Etellel is többször felkeresték a parti települést, és a nő halála után – 1918-ban hunyt el spanyolnáthában – is a tóhoz vonult vissza gyászolni. Siófok később is a gondok elöli menekülést, a teljes kikapcsolódást jelentette Karinthy számára, főhadiszállása a már idézett, Vitéz Miklós és felesége vezette panzió lett, ahol a barátok, írótársak is gyakran felkeresték az alkotót, a háziak legnagyobb örömére. (A szálláshelynek otthont adó villát nem mellesleg 2018-ban le akarták bontani, végül irodaházzá alakították át.)
„Ekkor indultak meg a vonatok. Pontosan, menetrendszerűen, hét óra tíz perckor. Csodálkozva kaptam fel a fejem. Mi ez? Határozott dübörgés volt, erőlködő, lassú csikorgás, mint mikor a lokomotív kerekei lassan nekilódulnak, aztán hangosan zakatolni kezdenek, mellettünk szalad el a vonat, aztán továbbfut, a zakatolás halkul, mint az „Ej uhnyem” dallama, a munkásoké, akik hajót vontatnak. (…) Háromszor kaptam fel a fejem, csak a negyedik vonatnál jöttem rá, hogy hallucinálok.”
A vonatok zakatolását, mint az hamarosan kiderült, agydaganat okozta, Karinthy műtétre kényszerült, a beavatkozást a híres svéd professzor, Herbert Olivecrona végezte Stockholmban, 1936 májusában. A történetet jól ismerhetjük, az író maga beszélte el kálváriáját az Utazás a koponyám körül című művében. A könyv Karinthy első tengeri útjával zárul – Göteborgból Londonba –, gyógyulását azonban már a balatoni levegő segítette.
Két évvel később ismét Siófokon nyaralt a család, a Vitéz panzióban szálltak meg ez alkalommal is. Augusztus 28-án Rejtő Jenő látogatta meg az írót, kártyáztak, a következő délelőttöt fiával, Gáborral töltötte, délután pihenni tért, mert aznap este vonattal terveztek visszatérni Budapestre. Harmos Ilona szerint Karinthy szörnyű fejfájásra panaszkodott, aszpirint kért, majd felment a szobájába, ahonnan kisvártatva puffanás hallatszott. A szobalány felsietett, és „Frici ott feküdt a földön, pizsamában. Már meg volt halva. Egyik lábán rajt volt a cipő, fekete félcipő, kioldott zsinórral.” Agyvérzés végzett vele, 51 éves korában hunyt el.
Móra Ferenc is gyakori vendég volt a Balatonnál. 1932-ben Földvárra utazott, részben orvosai tanácsára, részben hogy megírja az Aranykoporsó című regényét.
Lakhelyéül a Zrínyi Szállót választotta, amely a kellemetlen időjárás miatt – júliusban és augusztusban is sokat esett – szinte üresen állt. Vendégből ugyan nem volt sok, de bridzsoktatót azért így is szerződtetett a szálloda vezetősége, a fiatal nő, Kalmár Ilona pedig hamar felkeltette az akkor 52 éves író érdeklődését. Más, talán még ennél is végzetszerűbb és romantikusabb források szerint a találkozásra egy mezőn került sor, ahol az író vadvirágokat szedett, majd elkapta az eső, ekkor lépett oda hozzá az esküvője előtt álló menyasszony. Akárhogy történt is, megismerkedésük után néhány nappal már titkos szerelmespárként rejtőztek a világ szeme elől.
Az örömtelen házasságban élő író néhány óra leforgása alatt kicserélődött: „Maga lesz az oka, ha azt fogja írni rólam az irodalomtörténet valamely iparosa: pár hét híján betöltötte az író az ötvenhármat, amikor titokzatos változáson ment át és csoda történt vele” – írta a Kicának becézett nőnek (az író Ferkóként jelenik meg közös történetükben). A szenvedély hatására áradtak Mórából a testiség érzékletes leírását sem nélkülöző szerelmes versek: „Csodatestednek nincsen / Előttem titka már. // Mindened nekem adtad, / Mit adnod lehetett.” A Köszönöm című költemény is a kapcsolat hőfokáról árulkodik, a viszony azonban jóval többről szólt a szexualitásnál.
Móra nem gondolt a válásra, Kicát pedig arra biztatta, afférjuk miatt ne bontsa fel az eljegyzését, menjen hozzá vőlegényéhez. Kapcsolatuk a házasság ellenére sem szakadt meg, titkos levelezésben őrizték szerelmüket, egészen az író 1934-ben bekövetkezett haláláig. Kalmár Ilona ezután sem beszélt senkinek a közös történetükről, a levelezésük a nő 1986-os halála után került a Móra Ferenc Múzeumhoz, ahol azonban még jó ideig nem hozták nyilvánosságra a dokumentumokat. A szövegek és a szerelmes versek végül 2014-ben jelentek meg a Címtelen könyv című kötetben.
Balatonföldvár egy másik nagy irodalmi szerelem színhelye is volt.
Szabó Lőrinc és Korzáti Erzsébet Szárszó mellett Földváron – méghozzá a Zrínyi Szállóban –, találkozott gyakran: titokban, hiszen mindketten házasságban éltek, Korzáti Erzsébet ráadásul Szabó Lőrinc feleségének közeli barátnője volt.
„Mindenekelőtt az adatok: Vékes Ödönné Korzáti Erzsébet, szül. 1902. június 25-én. Egészen fiatalon ismerkedtem meg vele, azt hiszem, 1921 tavaszán vagy kora nyarán, és nem sejtettem, hogy milyen rendkívüli erejű kapcsolat lesz köztünk. Ő akkor fiatal asszony volt, fiatal anya; gyermekét, az egy éven aluli Bandit hozta, pólyában vagy kocsiban. Későbbi feleségemnek, Klárának a Horánszky utca 2. sz. alatti lakásán ismerkedtünk meg” – írta Szabó Lőrinc a kettejük levelezését tartalmazó Huszonöt év című kötet bevezetőjében.
A viszony nem maradt sokáig titokban, Szabó Lőrinc maga vallotta be feleségének a házasságtörést. Ekkor egy időre elváltak egymástól Korzáti Erzsébettel, a szerelem azonban később újra fellángolt, Mikes Klára pedig mindannyiszor rájött, és többször kísérelt meg öngyilkosságot férje árulása miatt (és egy alkalmat leszámítva nem találkozott többet egykori barátnőjével). A huszonöt éven át tartó lángolás végül Korzáti Erzsébetet emésztette el, 1950-ben öngyilkos lett. Szerelemük azonban tovább élt, irodalmi szempontból legalábbis: a viszony ihlette A huszonhatodik év című, 1957-ben, nem sokkal a költő halála előtt megjelent szonettciklus Szabó Lőrinc költészetének egyik csúcsát jelenti.
A kötet utolsó előtti, Úgy legyen! című szonettjében a lírai emlékhagyás ígér halhatatlanságot a szerelmeseknek: „Hat éve nem vagy. De légy! Akarom! / Végső búcsúm a végső hatalom. / Két uj rózsatő a sírod felett. / Jó s rossz most zárja könyvbe a neved. / Te se halsz meg egészen! Kétezer / évig mindig lesz, aki rád figyel: / férfi sóváran, asszony irigyen – / örök vágy őriz… Ámen. Úgy legyen!”
Szabó Lőrinc, mint az a visszaemlékezéséből kiderül, Balatonszárszón is többször felkereste Korzáti Erzsébetet: „egyszer a J. A. rokonai-féle panzióban is (J. A. akkor már nem élt.)”. Az említett szállót társtulajdonosként József Attila sógora, Makai Ödön üzemeltette, a harmincas évektől kezdve a költő is gyakran megfordult ott. 1936 nyarát is a panzióban töltötte, ezt általában a legkiegyensúlyozottabb időszakaként szokás emlegetni: sétált, írt, játszott testvére, Etel gyermekeivel, és még szerelmi kalandba is bonyolódott egy sanzonénekesnővel.
„Ez volt az utolsó szép nyara. Lesülve, meghízva, frissen tért haza, büszkén szép verseire, melyekbe belevarázsolta a gazdag nyár minden sugarát és hevét” – emlékezett vissza arra a nyárra Németh Andor.
József Attila korábban is gyakran időzött a Balatonnál. 1929-ben Lellén, a helyi szanatóriumban igyekezett kiheverni Vágó Mártával való szakítását. A Balaton már akkor is segített a költőn, állapota sokat javult. A tóhoz fűződő viszonyáról árulkodik A hullámok lágy tánca című szonett: „A hullámok lágy tánca s odaát / a lombok gyenge lejtése az éjjelt / lassudan hozták s csillagok raját / hívták reszketni az egekre széjjel.”
A téli Balaton már nem tartogatott ennyi lágyságot. József Attilát orvosai 1937 novemberének elején bocsátották el a Svábhegyi Siesta szanatóriumból, ahonnan nővéreivel Szárszóra utazott. December 2-án a Szép Szó szerkesztői látogatták meg, és több jó hírt is közöltek a költővel: munkát ígértek, és egy új kötet lehetőségét is felvetették. Másnap délután vásárolni ment Jolán nővérével, majd sétálni indult. Este fél nyolc után néhány perccel a balatonszárszói állomásról induló tehervonat halálra gázolta. Máig nem tisztázott, hogy baleset történt, vagy szándékosan vetette magát a kerekek alá.
Szerelmekből és tragédiákból nyilvánvalóan jutott a tó északi partjára is, az irodalmi emlékezet számára úgy tűnik, mégis a déli part maradt a drámaibb.
Északon a Szigligeti Alkotóház hagyott kitörölhetetlen nyomot. Az egykor az Esterházy család birtokában állt kúria 1952-től nyitotta meg kapuit az írók és költők előtt. Megfordult itt mások mellett Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Pilinszky János, Örkény István, Weöres Sándor, Déry Tibor, Kassák Lajos, Karinthy Ferenc és Kertész Imre is.
„Szigliget afféle vámszabad területként funkcionált, ahol egy-egy szabadabb gondolat nem vont azonnali rendőrségi eljárást maga után. A rózsakert mögött tornyosuló filagóriában pedig sok és különféle történések mentek vala végbe. Igaz, ezek később abbamaradtak. Nem mintha az erkölcsök szilárdultak volna meg olyannyira. Csíptek a szúnyogok” – írta Orbán Ottó.
Nemes Nagy Ágnes pedig ekként emlékezett az alkotóházra: „Nyújt Szigliget csöndet és társasjátékot, telet és nyarat, nyújtja mindenekfölött azt a (civilizált) természetet, amelyből sokunknak nem jutna már egy falat sem Szigliget nélkül, mert Szigliget gyönyörű, mert Szigliget kimeríthetetlen.”
Kiemelt kép: Kalmár Ilona és Móra Ferenc Balatonföldváron, forrás: Móra Ferenc Múzeum